cél


Milyen szokásokat alakítsunk ki a sikerhez?

Arisztotelész szerint: “Azok vagyunk, amit rendszeresen teszünk, a kiválóság tehát nem tett, hanem szokás.” Mostanában egyre többet gondolkozom azon, vajon a felvett szokásaim mennyire választanak el attól, hogy elérjem a céljaim. Miért toporgok egy helyben, ahelyett, hogy lépésről lépésre közelebb kerülnék a célomhoz? Milyen jó szokásokat alakítsak ki a sikerhez? Sokat olvastam már arról, hogy melyek azok […]

Milyen szokásokat alakítsunk ki?

A sorrend, amit gyakran elhibázunk

Minden nap hozunk döntéseket, olykor (ki gyakran, ki kevésbé gyakran) rosszakat is. Amikor szembesülünk egy elhibázott döntésünk következményével, érdemes átgondolni, hogy talán a sorrend volt a rossz. Nem a lényeges, hanem a lényegtelen került az első helyre, a fontossági sorrendet hibáztuk el.


Változz és megváltozik az életed

Az év utolsó napjaiban, vagy akár az új év első napjaiban sem késő visszatekinteni a mögöttünk hagyott évre. Mit sikerült megvalósítani a kitűzött célok közül, mind az egészségünk, lelki, szellemi életünk, emberi kapcsolataink, hivatásunk (a munka, amelyet szenvedéllyel végzünk), illetve anyagi függetlenségünk terén. Változz minden nap az előző naphoz képest és megváltozik az életed! A […]


Lámpások éjszakája

Lámpás…mi minden jut erről a szóról az eszedbe? Ennek a szónak az aktualitását számomra a tegnapi nap adta. Sok-sok lámpás világított tegnap este Ócsán, így ünnepeltük Ócsa várossá válásának 10. évfordulóját. Milyen sok ember összegyűlt egy hétköznapi estén, hogy együtt örüljenek, együtt legyenek, gyerekek, fiatalok, idősebbek. Szükség van ezekre a közösségteremtő alkalmakra, hiszen mai rohanó világunkban […]


Világos célok nélkül csak sodródsz

A jövőkép cselekvés nélkül – álmodozás. A jövőkép nélküli cselekvés – rémálom. (Japán közmondás)     Miért fontosan a célok az életedben? Miért fontos, hogy legyen jövőképed, hogy tisztában legyél azzal, mi az igazán fontos az életedben? Ha nincs egy kristálytiszta jövőképed, ha nem tudod, mi felé haladsz, akkor csak sodródsz az életben.


Megoldás vagy kifogás?

Megoldásokban gondolkodsz vagy kifogást keresel? Az utolsó negyedévben, visszatekintve a 2015. év történéseire,  mit sikerült megvalósítani és mit nem, hogyan tudunk olyan új tervet készíteni, újratervezni, ha nem sikerült eddig a kitűzött célt időarányosan megvalósítani, amely még hatékonyabban valósul meg, eszembe jutott egy történet, amit szeretnék megosztani veled: Talán ismered, talán nem, de mindenképpen tanulságos […]


Hatékonyságod mitől függ?

Napi munkád hatékonysága ettől függ Mindenkit érdekel, ha sikereket akar elérni az életében,  hogy hogyan teheti magát még hatékonyabbá. Néhány évvel ezelőtt olvastam egy módszerről, amelyet  már nagyon sokan elsajátítottak, sőt sikerüket ennek a módszernek tulajdonították. Ehhez a módszerhez két ember neve fűződik, a történetük a következő: A előző századfordulón egy Ivy Lee nevű férfi […]


Hogyan légy kitartó?

Eljött már az életedben az a pillanat, amikor visszatekintettél a múltadra és feltetted magadnak a kérdést: vajon mindent megtettem? Miért tartok ott, ahol tartok? Ott vagyok, ahol lennem kell? Azt csinálom, amit szeretek? Elég kitartó voltam? Előfordul, hogy ez az önmagunkba nézés csak akkor következik be, amikor kirepültek már a gyerekek, vagy jóval azután. De […]


Kezdd el most és tedd szokásoddá!

Az elégedetlenség volt, ami hajtott valami más felé. Kipróbálni olyan dolgokat (például a túrázás is ilyen), amelyeket még nem tettem, vagy már rég elfelejtettem, hogy milyen jó is volt egykor. Ilyenkor év elején legtöbben elhatározzuk, hogy új szokásokat veszünk fel, hogy jobbá válhassunk, hogy megváltozzon az életünk. Azután eltelik egy-két hét, alábbhagy a lelkesedés és […]